Dubniczay – palota

• ÉV: 2006
• HELY: Veszprém
• TÁRSSZERZŐ: Karácsony Tamás, Kern Orsolya
• MUNKATÁRS: Natta Anikó, Turai Balázs 

Leírás

A veszprémi vár középpontjában, a püspöki palotával szemben áll a város barokk építészetének egyik legszebb emléke, az 1751-ben Dubniczay István kanonok által építtetett lakóház. A palota egy kelet – nyugat irányú, az utcától a várfalig tartó telken áll. A főépület és a kétfelől hozzá csatlakozó gazdasági és kiszolgáló funkciójú épületek „U” alakban zárják közre a bensőséges hangulatú udvart, melyről szép kilátás nyílik nyugat felé. A városképben több szempontból meghatározó szerepe van az épületnek. Ha dél felől közelítjük meg a központi teret, az épület az elénk táruló látvány középpontjában áll. Főhomlokzata a székesegyházzal, a püspöki (ma érseki) palotával, a nagypréposti palotával határolt, Szentháromság oszloppal díszített térre néz. Udvari homlokzata a várfal rondellájának maradványával nyugat felől a sokszor megörökített veszprémi látkép lényeges eleme. Mai állapota több építési periódus nyomát őrzi. Kiemelkedő jelentőségűek a feltárt díszítőfestések a hét emeleti szobában és a kapualjtól balra eső helyiségekben A helyiségek többségében több periódusú festés maradt ránk. Ezek többnyire jó állapotúak és magas színvonalúak.

A felújított épület

A rekonstrukció a ház korábbi beépítési módjai közül az utolsó, a XX század végére kialakult „U” alakú formát őrzi meg. Az északi szárny fölötti emeletráépítés szimmetrikussá egészíti ki az udvar két térfalát, összefogja a földszinten lévő, különböző periódusban épült helyiségeket. A déli oldalon, az elbontott toldaléképület helyén a korábbi épületnagyságot követő, a magtárral azonos párkánymagasságú új téglaépület készült.

A főépület 1905-ben leégett manzárd fedélszerkezetének formája rekonstruálható volt, ez alapján készült a padlásteret is magába foglaló, barokk minta alapján szerkesztett tető.

László Károly Gyűjtemény

A képzőművészeti gyűjtemény az emeleti enfilade-ra felfűződő, rekonstruált díszítő falfestéssel rendelkező reprezentatív térsorban, az északi szárny emeletráépítésében és a tetőtérben kapott helyet. Az északi szárny emeletráépítése az udvar felől ablaktalan vakolt tömegként jelenik meg. A belső tér az északi oldalon lévő felülvilágítókon keresztül kap megvilágítást. A fehérre festett vakolatlan téglafelületek homogén reliefként burkolják körül a teret: hőszigetelő téglafal, a vasbeton pillérek zsaluzataként működő kerámiaelemek és a ferde vasbeton lemez alsó síkján lévő téglabetét. A szoborposztamensek a tölgy padlóból nőnek ki. A főépület tetőterében a rekonstruált barokk fedélszerkezet elemeit a falakhoz hasonlóan gipszkarton burkolja körül.

A beburkolt tető elemekből összeállított szerkezete így kristályos szerkezet benyomását kelti.

Tegularium

A Tegulárium kiállítóterei a főépület utcai homlokzati síkjától a várfalig terjedő pincerendszerben, a magtárban és a különböző korú töredékekből álló toldalék helyén felépült  új fogadóépületben találhatók. A két épület közt sikátor jelöli a kor- és stílusváltást, megmutatja az épület korábban szabadon lévő homlokzatát. Innen nyílik a múzeum új bejárata. Az új fogadóépület falai a külső és belső várfalat támasztó, föld alatti barokk ívekre ülnek rá. A tégla építőanyaga és témája is a múzeumnak A falak és a bútorok 3mm vastag, nyitott fugával vágott téglából rakott falazatok. A téglaszerkezetek speciális fektetési technikának köszönhetően kőszerű felületként viselkedik. A pincében lévő padlóburkolat és a bútor egy egységet képez, melyet a hálós textúra jelez.